5.fejezet

Néhány pillanatig csak hallgattam aztán megéreztem, hogy Carlisle megfogja a kezem mire rá néztem ő pedig bíztatóan rám mosolygott. Felálltam majd az ablakhoz sétáltam ahol közben az eső is esni kezdett én pedig mély levegőt vettem majd belekezdtem.
-Hozzátok hasonlóan én is vámpír vagyok de mégis más. Úgy is mondhatjuk én tisztavérű vagyok. Mivel én vámpírok gyermeke vagyok. Az anyám és az apám is vámpír volt mikor megfogantam.-mondtam de nem fordultam meg de hallottam, hogy erre elakad a lélegzetük de folytattam tovább.
-Az én fajtám különleges mert mi lépesek vagyunk veletek ellentétben gyereket világra hozni azonban csak 50 évente egyszer egy bizonyos napom. A nap nem fontos most. Mi mindig tudjuk mikor jön el és aki gyereket szeretne közülünk akkor jön el az idő. Én valójában már 540 éves vagyok. A szüleim sokat gondolkodtam mire  erre az elhatározásra jutottak, hogy gyereket szeretnének mert a világ amibe születtem már nem volt olyan békés mint régen. Ezért a szüleim persze sokat gondolkoztak rajta de végül mégis belevágtak. Azonban én még a fajtám közt is különlegesnek számítok mivel akárcsak közöttetek nálunk sincs minden vámpírnak különleges képessége habár jóval erősebbek vagyunk nálatok és gyorsabbak és kevesebbet is kell ennünk de persze mi is csak állati vért iszunk. A képességem igazából most nem fontos. Miután én megszülettem a szüleim mindig óvtak, féltettek, vigyázták rám és soha nem engedtek az emberek világába. Mivel mi igazából egy föld alatti birodalomban éltünk. Még nagyon régen az apám volt mindkét faj uralkodója de mikor találkoztak anyámmal lemondott erről és a népemmel elmentek helyett adva ezzel nektek. Mi pedig éltünk tovább békében és csendesen követve az eseményeket. Még ti se tudtatok róla. Miután én megszülettem Carlisle azután nem sokkal került hozzánk. Az apám találkozott vele és összebarátkoztak. Az elején még nem bíztak meg benne mert kivülállónak számított és mikor elmondta mért hagyta ott a Volturit a szüleim érdemesnek találták a bizalmukra. Bemutattak engem és összebarátkoztunk és beavattuk őt mindenbe amit csak mi is ismertünk. Carlisle sokáig élt velünk és én boldog voltam vele és a szüleimmel illetve a sajátjaimmal semmit nem hiányoltam semmire nem vágytam. Persze néha érdekelt milyen is idefent de a szüleim mindig meséltek és elmondták mért nem jöhetek fel én megértettem. Azonban a szüleim mikor hivatalosan is 18 lettem felhoztak a felszínre és megmutatták. Persze Carlisle is velünk tartott. 1 hetet töltöttünk itt de én akkor rájöttem a szüleim mért nem engedtek fel soha mert az emberek néha még a vámpíroknál is kegyetlenebbek tudnak lenni. Igaz láttam a szépet is de ekkor már nem vágytam fel a felszínre. Hamarosan a Volturi mozgolódni kezdett. Az apám felfedte előtte a létezésünket mert nem akarta, hogy a Volturi azt higgye amit annak ő csinál nincs következménye. Aro egyből megígérte, hogy visszafogja magát de ismertük tudtuk nem tart sokáig ezért folyamatosan figyeltettük őket. Egy ideig béke honolt. Carlisle ebben az időben ment el tölünk. Mindannyiunknak hiányzott utána leginkább nekem. De tudtam mennie kell, hogy megtalálja a boldogságot. Az apám bízott benne viszont Aroban nem ezért is voltam én számára titok. Aro néha ha meglátogatott minket sose találkozott velem akkor sosem tartózkodtam a közelben. Ez sokáig ment így. Végül apám azzal a furcsa dologgal állt elő, hogy jöjjek fel ide és illeszkedjek be. Persze nem értettem mit akar ezzel de megtettem. És ez okozta a vesztüket. Amíg én a földön voltam a Volturi és apám állítólagos barátja Aro megtámadta őket.- ekkor kezem ökölbe szorult és néhány pillanatra abba kellett hagynom a mesélést mert a dühtől ami bennem volt képtelen voltam tovább mondani.
-Furcsa érzésem volt és nem tudtam mért ezért apám parancsát megszegve visszamentem. Ami ott fogadott szörnyübb volt mindennél. A világom ahol születésemtől éltem romokban a családom és mindenki más meghalt. A szüleim ekkor még éltek és még ekkor is megszidtak, hogy mért mentem oda de akkor nem foglalkoztam velük az érdekelt mi történt. Ők nem mondtak semmit csak azt mondták nagyon szeretnek és vigyázzak magamra minden jóra fog fordulni. Végül ők is itt hagytak. Én csak ordítottam és sírtam fájdalmamban, nem értettem mért mondták ezt és dühös voltam amiért akkor elküldtem de magamra méginkább mert elmentem pedig megtudtam volna védeni őket. Napokig csak ott ültem és őket sírattam majd mikor rájöttem, hogy ezt ők sem akarták volna eltemettem mindenkit és vissza jöttem. Sejtettem, hogy ki tette de nem voltam benne biztos és ezért nem tettem semmit. Utána vissza mentem Londonba és elvégeztem a sulit majd ide jöttem. Ennek már 4 éve.-fejeztem be halkan.
-Bella akkor most honnan tudod, hogy ők voltak?-kérdezte Carlisle
-Megtaláltam a családi ékszereket hála Alicenek és az megmutatta nekem illetve egy levelet a szüleimtől.-mondtam majd átadtam a levelet neki.

2.fejezet:Első nap

Reggel az órám csörgésére ébredtem. Eléggé nyúzottan keltem ugyanis elég sokáig gondolkodtam tegnap este és a sírás is kimerített. Ha nehezen is de feltápászkodtam az ágról majd a fürdőbe mentem ahol egyből a tükör elé álltam és amit ott láttam eléggé ijesztő látván volt még számomra is. A szemem alatt sötét karikák voltak a kialvatlanságtól és a folyamatos rémálmoktól és vörös duzzadt szemek az állandó sírás miatt. Sóhajtottam egyet majd hideg vizet locsoltam az arcomba amitől kirázott a hideg de némileg felébresztett. Utána gyorsan fogat mostam majd kifésültem azt a nagy gubancot a fejem tetején és vissza csoszogtam a szobámba. A szekrényemhez mentem majd elővettem egy sima farmert egy fekete hosszú ujjút és egy fekete pulcsit is elvégre gyászoltam. Az arcommal nem tudtam mit kezdeni így felvettem a táskám amiben még csak füzetek voltak majd lementem a lépcsőn. A konyhába mentem ahol nem láttam Charliet csak egy papírt. Odamentem majd elkezdtem olvasni. "Sajnálom Bells, hogy nem vagyok itthon de be kellett mennem dolgozni és nem akartalak felébreszteni. A furgonod kulcsát az asztalra tettem és sok sikert kívánok az első naphoz. Este jövök. Charlie" Felsóhajtottam, hogy kora reggel nem kell játszanom a boldog semmi gond szerepet ugyanis még nem éreztem magamban elég erőt ehhez viszont nem akartam, hogy Charlie szenvedni lásson. Így megkönnyebűlten tettem el a lapot. Gyorsan ettem egy müzli szeletett ugyanis mostanában képtelen voltam ennél többet enni majd felvettem a cipőm a kabátom felvettem a táskám és a kulcsot az asztalról és már indultam is. A furgonom elég nagy hangzavarral indult be de legalább elindult és még a fűtés is ment benne ami kellemes volt. Alig telt negyed órába míg megtaláltam az iskolát így mikor óda értem beparkoltam egy üres helyre majd elindultam a tanulmányi iroda felé. Mikor beléptem a meleg és a zöld növények vettek körül. Elindultam az asztalhoz ahol egyy 50-es éveiben járó asszony ügyködött éppen papírokkal de mikor oda értem hirtelen felnézett.
-Elnézést az új diák vagyok Isabella Swan.-mondtam mire a nő szemeiben felismerés csillant.
-igen kedvesem már vártunk. Itt vannak a könyveid a szekrényed kulcsa az iskola térképe és ezt a papírt pedig kérlek írasd alá a tanárokkal és hozd vissza az órák után. Remélem kellemesen fogod érezni itt magad.-mosolygott rám kedvesen tőlem pedig csak egy bólintásra futotta majd mindent eltettem a térképet kivéve. Mielőtt kiléptem volna az irodából a fejemre tettem a kapucnim majd egy nagy levegő vétel után kiléptem és elindultam megkeresni a szekrényem. Miután megtaláltam eltettem a könyveim majd megnéztem milyen órám lesz. Matek a 32-esben. Remek morgolódtam magamban a matek sosem volt az erősségem. Sóhajtottam egyet majd elindultam megkeresni a termet. Pont becsengetésre értem be és a tanár is akkor érkezett. Az ajtóban előre engedett majd mikor oda adtam neki a papírt ő alá írta és a helyemre küldött és szerencsére nem kérte, hogy mutatkozzam be. Egy szőke hajú lány mellé ültetett aki ahogy leültem egyből felém fordult.
-Szia az én nevem Jessica Stanly.-nyújtotta a kezét amit elfogadtam majd és is bemutatkoztam.
-Az én nevem Isabella Swan de a Bellát jobban szeretem.-mondtam mire Jessica csak bólintott majd beszélni kezdett. Mindent elmondott amit tudni kell az iskoláról vagy a diákokról talán többet is mint szerettem volna. Egész órán csak beszélt én pedig próbáltam a tanárra figyelni. Amikor kicsöngettek elköszöntem tőle majd mentem a következő órám felé és ez így ment egész nap. Minden órán volt aki megszólított és próbált beszélgetni velem de elég csöndesnek bizonyultam ezért leginkább ők beszéltek nekem. Aztán eljött az ebéd szünet én pedig azt vettem észre, hogy mint a többi diák én is a menza felé haladok habár egyáltalán nem voltam éhes de nem tudtam hová menjek ezért én is követtem őket.

4.fejezet/3.rész

-Sziasztok a nevem Isabella Marie Swan. Még új vagyok itt mert most költöztem ide Londonból. Szeretném megkérdezni, hogy nem tudnátok-e nekem segíteni? A tanulmányi irodát keresem.- mondta kedvesen és megeresztet egy halvány mosolyt. Ekkor Alice szólalt meg mosolyogva.
-Szia az én nevem Alice Cullen ők pedig itt a testvéreim:Emmett Cullen, Rosalie Hale, Edward Cullen. Ő pedig itt a barátom Jasper Hale. És nagyon szívesen megmutatjuk neked az irodát és körbe is vezetünk ha szeretnéd.-mondta neki Alice kedvesen
-Nagyon szívesen megköszönném s persze csak ha nem nagy gond akkor elfogadom. Mondta Bella aztán a kezét nyújtotta Alicnek. Ő először nem csinált semmit de aztán odanyújtotta a kezét. Bella enm húzta el a kezét amin meg is lepődtünk de nem tettük szóvá majd Bella ismét megszólalt bársonyos hangján.
-Mond csak Alice nincs kedved eljönni velem vásárolni? Tudod mivel most költöztem ide nem ártana bútorokat beszerezni és más dolgokat is.-mikor ezt kimondta Alicnek a mosolya ha lehet még nagyobb lett majd örömmel válaszolt.
-De szívesen elmegyek veled vásárolni de most menjünk mielőtt becsengetnek.-mondta mosolyogva majd a tanulmányi iroda felé indult meg Bellával mi pedig követtük. Bella bement majd mindent elrendezett és jött is ki. Majd Rosalie felé fordult.
-Mond csak Rosalie nincs kedved neked is velünk jönni?-kérdezte Bella mosolyogva
-De szívesen megyek én is.-mondta Rosalie és elmosolyodott mire mi értetlenül néztünk rá ám ekkor ismét olat mondott amivel mindannyiunkat meglepett.
-És mond csak nincs kedved ebédnél belünk ülni?-kérdezte ismét mosolyogva mire Bella is elmosolyodott.
-hát ha a többieket sem zavarja akkor szívesen eszem veletek.-mire mindannyian megráztuk a fejünket,hogy nem majd elindultunk az óránkra ám Alice hirtelen vissza fordult mert észrevette, hogy Bella nem jön utánunk.
Bella mi a baj?-kérdezte Alice mire Bella rá emelte csokibarna szemeit majd megszólalt
-Mondjátok csak titeket örökbe fogadtak?-kérdezte hirtelen mire Alice válaszolt
-Igen miért?
-És mondjátok csak, hogy hívják azokat akik örökbe fogadtak titeket?
-Az anyánk neve Esme Cullen míg az apánké pedig-mondta volna meg Alice de ekkor Bella hirtelen a szavába vágott

-Az ő neve pedig Carlisle Cullen igaz?-kérdezte mi pedig meglepődtünk, hogy vajon ezt honnan tudja.
-Igen íg hívják miért?-kérdezte Alice
-Tudjátok a szüleim sokat meséltek nekem róla, hogy ő milyen és én szeretném megismerni őt mert tudjátok a szüleim különösebben senkit nem dícsértek így de Carlies kivétel ő róla mindig tisztelettel beszéltek és megbecsülik azóta is és remélem megengeditek nekem, hogy találkozzak vele.-mondta Bella
-Persze, hogy találkozhatsz vele Bella ha neked ez ennyire fontos.-mondta Alice mosolyogva.
De mond csak milyen órád lesz?-mire Bella megnézte az órarendjét és utána válaszolt.
-Biológia-mondta mire most én szólaltam meg
-Nekem is az lesz mehetnénk együtt- mosolyogtam rá féloldalasan mire ő is rám mosolygott majd bólintott azzal elindultunk a terem felé a többiekkel együtt.

Bocsánat!

Bocsánat hogy mostanában nem volt új fejezett de mint tudjátok elkezdődött a suli. Így ritkábban tudok gép elé menni és hát a bátyáim sem nagyon szeretnek gép elé engedni! Tudom, hogy ez elég gyenge kifogás de nem szolgálhatok mással de tényleg nagyon sajnálom! Ígérem ezentúl ha tudom gyakrabban írok mert remélem még érdekel titeket az amit írok :) Köszönöm aki eddig is mellettem állt :)

1.fejezet:Újrakezdés?

Miután a gép leszállt Seattleban Port Angeles felé vettük az irányt ami után következik Forks az én új otthonom. Az úton nem beszélgettünk elvégre nem is volt rá szükség. Amúgy egyébként egyikünk sem túl bő beszédes de ezzel nem volt baj most amúgy sem tudtam volna beszélgetni. Seattleből alig egy óra volt az út Forksba. Mikor a házhoz értünk észrevettem egy öreg Chevyt de nem igazán foglalkoztam vele. Mivel nem volt túl sok cuccom így elég volt egy fordulni, hogy minden holmim a szobámba kerüljön. A szoba gyerek korom óta nem sokat változott mivel még a hintaszék is ott volt amiben még anyu altatott el amikor még apuval volt. Csupán annyit változott a szoba, hogy Charlie a kiságyat egy kisebb francia ágyra cserélte. Amikor a hintaszékre tévedt a tekintetem könnyek gyűltek a szemembe. De nem akartam sírni legalábbis még nem. Mielőtt elkezdtem volna kipakolni a dolgaimat Charlie jelent meg nálam és láttam, hogy keresi a szavakat ezért türelmesen vártam. Mikor úgy tűnt, hogy nagyjából össze szedte a gondolatait beszélni kezdett.

-Bells nagyon örülök, hogy itt vagy. Sajnálom ami történt és még jobban, hogy látnod kellet. Senkinek sem szabadna ilyesmit látni és legfőképpen elkövetni de már nem tehetünk semmi. Én csak azt szeretném ha megpróbálnál túllépni. Tudom, hogy nehéz dolgot kérek és, hogy nehéz de szeretném ha boldog lennél.- mondta Charlie és igazán meglepődtem ugyanis az ő szájából ritkán hall az ember ilyen szónoklatot. De nem tettem ezt szóvá mert tudtam, hogy ez neki is nehéz csak szeretné megkönnyíteni nekem. Ezért aztán válaszoltam neki.

-Apu én is örülök, hogy itt vagyok. Ez az egész nem a te hibád. És megteszek mindent ami tőlem telik.-mondtam de a végét egyáltalán nem hittem el. Tudtam, hogy nem fogok tudni tovább lépni főleg mivel tudom, hogy még vissza fog jönni. De úgy láttam, hogy Charliet ez legalább megnyugtatja mivel halványan elmosolyodott majd ismét beszélni kezdett.

-Ennek örülök kicsim. De lenne itt még valami. Remélem nem baj de már beírattalak a helyi iskolába. Tudom,hogy talán még várnom kellet volna de nem szeretném ha lemaradnál és egyedül lennél itthon. És az a kocsi odalent a tiéd. Remélem tetszik.-mondta

-Köszönöm apu ez kedves tőled. És tényleg nem kellene lemaradnom a suliban szóval nem baj. De ha nem haragszol akkor most inkább kipakolnék.-mondtam neki de amit az előbb mondtam abból is tudtam, hogy a fele nem igaz. Mivel a kocsi tényleg tetszett de igazából nem akartam suliba menni de nem akartam megbántani aput sem. Láthatóan ez sikerült mert elmosolyodott.

-Rendben kicsim. Akkor én most megyek. Reggel találkozunk. Jó éjt.-miután és is elköszöntem tőle kiment, hogy ki tudjak pakolni. Miután ez megvolt elmentem lezuhanyozni majd az ágyamban feküdve sírni kezdtem. Sirattam a régi életemet az újat anyuékat aput mert féltem, hogy talán őt is elveszítem. Nem gondoltam arra, hogy itt új életet kezdhetnék. Nem hittem benne. Csupán annyit kívántam, hogy akkor bár én is meghaltam volna. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.

4.fejezet/2.rész

Edward szemszöge:

-Edward gyere már le ideje indulni ha nem akarunk elkésni!-mondta a mindig vidám és csacsogó húgom Alice. Néha eléggé bosszantó tud lenni de azért szeretem. Miután Alice sikeresen kirángatott a gondolatim közül fogtam magam majd elindultam lefelé. Odalent már az egész családom ott volt. Mi öten "gyerekek" a suliba készülünk ugyanis a látszatot azért mégiscsak tartanunk kell. Esme is itt volt mert ő az árvaházba készül. Mindig szeret segíteni a rászorultakon vagy olyanon aki bajban van. Carlisle pedig a kórházba készül mivel hatalmas önuralommal rendelkezik ezért képes azt csinálni amit szeret. Ekkor mire végre leértem máris megszólalt az én melák bátyám Emmett.

-Na mi az Edy csak nem egy csajon gondolkodtál?-kérdezte az ő idétlen módján mire Rosalie tarkón csapta mire hálásan mosolyogtam rá.

-Na cica ezt most mért kaptam?- kezdett el nyavalyogni mint egy 5éves, de Rosalie csak ránézett azzal a te tudott mért kaptad Emmett Cullen nézéssel mire már meg sem mukkant. Ekkor Esme mosolyogva megszólalt.

-Na de gyerekek fejezzétek be mert a végén még elkéstek.- mondta mosolyogva mire mindannyian csak rámosolyogtunk. Majd mindannyian a garázs felé indultunk Carlisle-est kivéve. Mikor ezt észrevettem visszafordultam és megszólítottam.

-Carlisle minden rendben?-kérdeztem tőle mire mintha kábulatból ébredt volna felénk fordult majd megrázta a fejét, ránk mosolygott majd elindult utánunk.

-Szívem minden rendben?-kérdezte tőle fogadott anyám mire ő csak bólintott majd ment kifelé. Ezt nem tudtuk mire vélni és Esme gondolatban még meg is kérdezte, hogy esetleg nem tudom-e, hogy mi történt mert senki nem érti mi történt de én csak a fejemet ráztam mert fogalmam sem volt róla , hogy mi történt. De Carlisle mostanában kissé furcsán viselkedik ami mindenkinek feltűnt de nem tettük szóvá mert úgy gondoltuk ha baj lenne akkor azt elmondaná nekünk. De mostanában egyre gyakrabban gondolkodik el és ezért aggódunk érte. Még egy pillanatig ott álltunk a nappaliban de aztán mi is kimentünk a garázsba. Én, Alice és Jasper a Volvommal míg Rosalie és Emmett a tűzpiros Bmw-vel indultunk suliba. Alig, hogy mi kihajtottunk jött utánunk Carlisle és Esme is. Nem telt bele sok időbe és már a suli parkolójában is voltunk. Még nem voltak itt túl sokan és akik voltak azok is még kint voltak ezért úgy döntöttünk, hogy még egy kicsit mi is kint maradunk. Beszélgetni kezdtünk amikor hirtelen egy igen gyors fekete motor tűnt fel a parkolóban ami az én Volvom mellé állt be. De ahogy észre vettem nem csak nekünk tűnt fel ez a motor hanem mindenkinek aki csak a parkolóban volt. Alig, hogy a motor megállt a gazdája már le is szállt róla aki az öltözékéből ítélve lány lehetett. Miután leszállt a motorról levette a bukósisakot . Eddig mindenki a motort tüntette ki a figyelmével de ahogy meglátták mindenki őt kezdte el nézni minket is beleértve. Aztán Emmett egyszer csak megszólalt.

-Héj Jasper jó moci mi? De látom neked nem csak a motor tetszik hanem a csaj is . De meg kell hagyni nem utolsó a csaj.- és ebben igazat kellet neki adnom. Ugyanis amikor a lány megfordult az jutott eszembe, hogy nála gyönyörűbb lányt még életemben nem láttam. Viszont Rosalie ezt a beszólását csak egy tarkón vágással jutalmazta. Majd Jasper egy perc után válaszolt.

-Igen Emmett tényleg nagyon jó motor. De a lány kicsit különös ugyanis nem érzem őt. Ha nem látnám, hogy itt van akkor nem tudnám.- mondta mire mi nem értettük ezt de a következő még inkább meglepett mindannyiunkat.

-Nem tudom észrevettétek-e de a vére sem vonz mintha nem lenne neki.-mondta amit egyikünk sem értett majd Alice is megszólalt.

-Én sem látom a jövőjét. Nem olyan mintha meghalt volna hanem mintha nem lenne.-mondta majd ekkor rájöttem, hogy én sem hallom a gondolatit amit meg is osztottam a többiekkel.

-Én sem hallom a gondolatait. Ez nagyon frusztráló.-mondtam mire mindannyian gondolkodni kezdtünk, hogy ennek mi oka lehet és annyira a gondolataink merültünk, hogy még azt sem vettük észre amikor ez az angyal oda lépett elénk egészen addig amíg meg nem szólított minket.

Prólogus

A nevem Isabella Marie Swan. 17 éves vagyok és éppen egy Seattleba tartó járaton ülők. Apámhoz tarok Forksa mert oda költözöm. Eddig az anyámmal Renével és az új férjével éltem. De ez most megváltozott mivel az anyámat és a férjét is megölték. A szemem láttára ölte meg őket egy vámpír. Igen vámpír mivel elmondta, hogy az. Először nem akartam neki hinni de aztán könnyen bebízonyitotta. Megölte az anyámat és a férjét is. Az én hibám volt mert ha hittem volna neki talán nem teszi meg de lehet, hogy még akkor is. De tudom, hogy az egész az én hibám. Miután Tom mert így hívták megölte őket azt mondta engem nem fog mert játszani akar velem és látni akarja a szenvedésemet. Ő hívta a rendőrséget mert én csak ott ültem ahova az elején még Tom leültetett és persze meg is kőtözött így még segíteni sem tudtam. Tom megígértette velem, hogy senkinek nem mondok semmit kölünben azt az apám bánja. Persze ezt nem akartam ezért még ha sokkos állapotban is de megígértem neki amit akart. Mikor a rendőrök kiértek és láttak az eléjük táruló látványt nem hittek a szemüknek mivel ilyet még ők sem láttak és elborzadtak. Engem amint megtaláltak mindent megkérdeztek én persze hazudtam. Azt mondtam, hogy mindent láttam ami igaz is volt de a tettes arcát nem mert végig maszk volt rajta, de ez nem volt igaz mivel azóta mindig az ő arcát látom magam előtt és vérvörös szemeit. A rendőrök nem kérdezgettek tovább sajnálták, hogy ilyet kellett átélnem. Telefonáltak az apámnak aki amint megtudta mi történt már repült is hozzám. Úgy döntött hozzá költözöm és nekem sem volt kifogásom ellne. Így aztán 1-2 nap alatt összecsomagoltunk és most repülünk Forks felé.