Ezek után odafordultam Alicehez és Edwardhoz.
-Beszélnem kell Carlisle. Minél hamarabb kérlek vigyetek el hozzá. Alice sajnálom de nem mehetek el veletek vásárolni. De persze ti menjetek el nyugodtan csak kérlek előtte mondjátok el, hogy hol van Carlisle. Szükségem van rá!-mondtam nekik mivel tényleg sürgősen beszélnem kell vele. Alicék még mindig döbbenten álltak de aztán Alice mégis megszólalt.
-Bella ha neked ha ez annyira fontos akkor persze, hogy elviszünk Carlislehoz és a vásárlás miatt ne aggódj majd bepótoljuk. -mondta mostmár Alice is kicsit kétségbe esve de a vásárlás résznél azért megeresztet egy halvány mosolyt.
-De azért elmondhatnád, hogy mi folyik itt.-mondta Alice és én tudtam, hogy most már mindenképpen el kell mondanom nekik.
-Persze elmondom de előbb keressük meg Carliest kérlek.-mondtam. Erre elindultunk kifelé habár Edward kicsit még döbbent volt de azért jött ő is. Én pedig felvettem a dobozt és mentem is.
Aztán beültünk a Volvóba és Alice megszólalt.
-Most jut eszembe, hogy Carlisle még otthon van, mert még nem indult el, de nem sokára indul. De addigra haza érünk.-mondta sejtelmesen, persze én tudtam, hogy a jövőbe látásra gondolt.
-Edward, azért ha kérhetem, menj gyorsabban, mert még a csiga is gyorsabban megy nálunk.-mondta Alice mosolyogva.
De persze ez nem volt teljesen igaz ugyanis már így is mentünk 150 km/h-val. De azt nem értettem, hogy Edward mért megy így, ugyanis ők imádják a száguldozást. Aztán beugrott, hogy Edward biztos miattam megy lassabban, de én erre csak rá néztem és ő is engem nézett, de én csak bólintottam, hogy mehet gyorsabban is. Erre ő csak gyorsított. Persze én is szeretem a száguldozást és általában ez engem is megnyugtat, de nem most. Néhány perc alatt kiértünk a városból és máris a köves úton haladtunk a Cullen ház felé. Mikor odaértünk még a szám is tátva maradt olyan szép volt. Más helyzetben biztosan lefoglalt volna a látványa, de nem most. Szinte ahogy odaértünk Alicék már ki is szálltak a kocsiból. Mikor ők kiszálltak akkor nyitódott a bejárati ajtó is és kilépett rajta Carlisle. Kicsit furcsállotta ezt a nagy siettséget, de nem tette szóvá. Ekkor elindult a garázs felé, de nekem mivel ez volt az utolsó alkalmam, hogy beszéljek vele ezért fogtam a dobozt és én is kiszálltam. Miután becsuktam az ajtót azután Carlisle hátra nézett így, mikor hátra nézett meglátott engem. Látni lehetett rajta a csodálkozást, de az örömöt is. Én mit sem törődve a többiekkel, akik idő közben kijöttek fogtam magam és emberi tempóban futottam Carlisle felé. És ahogy láttam, most ő sem foglalkozott többiek kérdő pillantásával, csak engem nézett. Mikor odaértem hozzá a nyakába ugrottam és átöleltem. Aztán éreztem, hogy Carlisle is kézségesen ölel vissza. Majd néhány perc után elengedtem őt és leszálltam róla. Majd a sírás szélén állva gyengéd hangon megszólaltam.
-Carlisle, úgy örülök, hogy látlak. Nem is tudod, hogy mi minden történt már azóta, hogy elmentél.-mondtam neki. Majd könnyekben törtem ki.
Odajött hozzám és bátorítóan átölelt, ami jólesett, majd megszólalt.
-Isabella úgy örülök, hogy látlak. Mondj el mindent, mi történt veletek. De inkább menjünk be és ott majd mindent elmondasz.-Én erre csak bólintottam és elindultam befele a házba, a többiekkel a nyomomban. Mikor beértem Carlisle leültetett a kanapéra és mellém ült. Megvártuk, amíg a többiek is leülnek, és beszélni kezdtem.
