1.fejezet:Újrakezdés?

Miután a gép leszállt Seattleban Port Angeles felé vettük az irányt ami után következik Forks az én új otthonom. Az úton nem beszélgettünk elvégre nem is volt rá szükség. Amúgy egyébként egyikünk sem túl bő beszédes de ezzel nem volt baj most amúgy sem tudtam volna beszélgetni. Seattleből alig egy óra volt az út Forksba. Mikor a házhoz értünk észrevettem egy öreg Chevyt de nem igazán foglalkoztam vele. Mivel nem volt túl sok cuccom így elég volt egy fordulni, hogy minden holmim a szobámba kerüljön. A szoba gyerek korom óta nem sokat változott mivel még a hintaszék is ott volt amiben még anyu altatott el amikor még apuval volt. Csupán annyit változott a szoba, hogy Charlie a kiságyat egy kisebb francia ágyra cserélte. Amikor a hintaszékre tévedt a tekintetem könnyek gyűltek a szemembe. De nem akartam sírni legalábbis még nem. Mielőtt elkezdtem volna kipakolni a dolgaimat Charlie jelent meg nálam és láttam, hogy keresi a szavakat ezért türelmesen vártam. Mikor úgy tűnt, hogy nagyjából össze szedte a gondolatait beszélni kezdett.

-Bells nagyon örülök, hogy itt vagy. Sajnálom ami történt és még jobban, hogy látnod kellet. Senkinek sem szabadna ilyesmit látni és legfőképpen elkövetni de már nem tehetünk semmi. Én csak azt szeretném ha megpróbálnál túllépni. Tudom, hogy nehéz dolgot kérek és, hogy nehéz de szeretném ha boldog lennél.- mondta Charlie és igazán meglepődtem ugyanis az ő szájából ritkán hall az ember ilyen szónoklatot. De nem tettem ezt szóvá mert tudtam, hogy ez neki is nehéz csak szeretné megkönnyíteni nekem. Ezért aztán válaszoltam neki.

-Apu én is örülök, hogy itt vagyok. Ez az egész nem a te hibád. És megteszek mindent ami tőlem telik.-mondtam de a végét egyáltalán nem hittem el. Tudtam, hogy nem fogok tudni tovább lépni főleg mivel tudom, hogy még vissza fog jönni. De úgy láttam, hogy Charliet ez legalább megnyugtatja mivel halványan elmosolyodott majd ismét beszélni kezdett.

-Ennek örülök kicsim. De lenne itt még valami. Remélem nem baj de már beírattalak a helyi iskolába. Tudom,hogy talán még várnom kellet volna de nem szeretném ha lemaradnál és egyedül lennél itthon. És az a kocsi odalent a tiéd. Remélem tetszik.-mondta

-Köszönöm apu ez kedves tőled. És tényleg nem kellene lemaradnom a suliban szóval nem baj. De ha nem haragszol akkor most inkább kipakolnék.-mondtam neki de amit az előbb mondtam abból is tudtam, hogy a fele nem igaz. Mivel a kocsi tényleg tetszett de igazából nem akartam suliba menni de nem akartam megbántani aput sem. Láthatóan ez sikerült mert elmosolyodott.

-Rendben kicsim. Akkor én most megyek. Reggel találkozunk. Jó éjt.-miután és is elköszöntem tőle kiment, hogy ki tudjak pakolni. Miután ez megvolt elmentem lezuhanyozni majd az ágyamban feküdve sírni kezdtem. Sirattam a régi életemet az újat anyuékat aput mert féltem, hogy talán őt is elveszítem. Nem gondoltam arra, hogy itt új életet kezdhetnék. Nem hittem benne. Csupán annyit kívántam, hogy akkor bár én is meghaltam volna. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.