5.fejezet

Néhány pillanatig csak hallgattam aztán megéreztem, hogy Carlisle megfogja a kezem mire rá néztem ő pedig bíztatóan rám mosolygott. Felálltam majd az ablakhoz sétáltam ahol közben az eső is esni kezdett én pedig mély levegőt vettem majd belekezdtem.
-Hozzátok hasonlóan én is vámpír vagyok de mégis más. Úgy is mondhatjuk én tisztavérű vagyok. Mivel én vámpírok gyermeke vagyok. Az anyám és az apám is vámpír volt mikor megfogantam.-mondtam de nem fordultam meg de hallottam, hogy erre elakad a lélegzetük de folytattam tovább.
-Az én fajtám különleges mert mi lépesek vagyunk veletek ellentétben gyereket világra hozni azonban csak 50 évente egyszer egy bizonyos napom. A nap nem fontos most. Mi mindig tudjuk mikor jön el és aki gyereket szeretne közülünk akkor jön el az idő. Én valójában már 540 éves vagyok. A szüleim sokat gondolkodtam mire  erre az elhatározásra jutottak, hogy gyereket szeretnének mert a világ amibe születtem már nem volt olyan békés mint régen. Ezért a szüleim persze sokat gondolkoztak rajta de végül mégis belevágtak. Azonban én még a fajtám közt is különlegesnek számítok mivel akárcsak közöttetek nálunk sincs minden vámpírnak különleges képessége habár jóval erősebbek vagyunk nálatok és gyorsabbak és kevesebbet is kell ennünk de persze mi is csak állati vért iszunk. A képességem igazából most nem fontos. Miután én megszülettem a szüleim mindig óvtak, féltettek, vigyázták rám és soha nem engedtek az emberek világába. Mivel mi igazából egy föld alatti birodalomban éltünk. Még nagyon régen az apám volt mindkét faj uralkodója de mikor találkoztak anyámmal lemondott erről és a népemmel elmentek helyett adva ezzel nektek. Mi pedig éltünk tovább békében és csendesen követve az eseményeket. Még ti se tudtatok róla. Miután én megszülettem Carlisle azután nem sokkal került hozzánk. Az apám találkozott vele és összebarátkoztak. Az elején még nem bíztak meg benne mert kivülállónak számított és mikor elmondta mért hagyta ott a Volturit a szüleim érdemesnek találták a bizalmukra. Bemutattak engem és összebarátkoztunk és beavattuk őt mindenbe amit csak mi is ismertünk. Carlisle sokáig élt velünk és én boldog voltam vele és a szüleimmel illetve a sajátjaimmal semmit nem hiányoltam semmire nem vágytam. Persze néha érdekelt milyen is idefent de a szüleim mindig meséltek és elmondták mért nem jöhetek fel én megértettem. Azonban a szüleim mikor hivatalosan is 18 lettem felhoztak a felszínre és megmutatták. Persze Carlisle is velünk tartott. 1 hetet töltöttünk itt de én akkor rájöttem a szüleim mért nem engedtek fel soha mert az emberek néha még a vámpíroknál is kegyetlenebbek tudnak lenni. Igaz láttam a szépet is de ekkor már nem vágytam fel a felszínre. Hamarosan a Volturi mozgolódni kezdett. Az apám felfedte előtte a létezésünket mert nem akarta, hogy a Volturi azt higgye amit annak ő csinál nincs következménye. Aro egyből megígérte, hogy visszafogja magát de ismertük tudtuk nem tart sokáig ezért folyamatosan figyeltettük őket. Egy ideig béke honolt. Carlisle ebben az időben ment el tölünk. Mindannyiunknak hiányzott utána leginkább nekem. De tudtam mennie kell, hogy megtalálja a boldogságot. Az apám bízott benne viszont Aroban nem ezért is voltam én számára titok. Aro néha ha meglátogatott minket sose találkozott velem akkor sosem tartózkodtam a közelben. Ez sokáig ment így. Végül apám azzal a furcsa dologgal állt elő, hogy jöjjek fel ide és illeszkedjek be. Persze nem értettem mit akar ezzel de megtettem. És ez okozta a vesztüket. Amíg én a földön voltam a Volturi és apám állítólagos barátja Aro megtámadta őket.- ekkor kezem ökölbe szorult és néhány pillanatra abba kellett hagynom a mesélést mert a dühtől ami bennem volt képtelen voltam tovább mondani.
-Furcsa érzésem volt és nem tudtam mért ezért apám parancsát megszegve visszamentem. Ami ott fogadott szörnyübb volt mindennél. A világom ahol születésemtől éltem romokban a családom és mindenki más meghalt. A szüleim ekkor még éltek és még ekkor is megszidtak, hogy mért mentem oda de akkor nem foglalkoztam velük az érdekelt mi történt. Ők nem mondtak semmit csak azt mondták nagyon szeretnek és vigyázzak magamra minden jóra fog fordulni. Végül ők is itt hagytak. Én csak ordítottam és sírtam fájdalmamban, nem értettem mért mondták ezt és dühös voltam amiért akkor elküldtem de magamra méginkább mert elmentem pedig megtudtam volna védeni őket. Napokig csak ott ültem és őket sírattam majd mikor rájöttem, hogy ezt ők sem akarták volna eltemettem mindenkit és vissza jöttem. Sejtettem, hogy ki tette de nem voltam benne biztos és ezért nem tettem semmit. Utána vissza mentem Londonba és elvégeztem a sulit majd ide jöttem. Ennek már 4 éve.-fejeztem be halkan.
-Bella akkor most honnan tudod, hogy ők voltak?-kérdezte Carlisle
-Megtaláltam a családi ékszereket hála Alicenek és az megmutatta nekem illetve egy levelet a szüleimtől.-mondtam majd átadtam a levelet neki.