Bocsánat!

Bocsánat hogy mostanában nem volt új fejezett de mint tudjátok elkezdődött a suli. Így ritkábban tudok gép elé menni és hát a bátyáim sem nagyon szeretnek gép elé engedni! Tudom, hogy ez elég gyenge kifogás de nem szolgálhatok mással de tényleg nagyon sajnálom! Ígérem ezentúl ha tudom gyakrabban írok mert remélem még érdekel titeket az amit írok :) Köszönöm aki eddig is mellettem állt :)

1.fejezet:Újrakezdés?

Miután a gép leszállt Seattleban Port Angeles felé vettük az irányt ami után következik Forks az én új otthonom. Az úton nem beszélgettünk elvégre nem is volt rá szükség. Amúgy egyébként egyikünk sem túl bő beszédes de ezzel nem volt baj most amúgy sem tudtam volna beszélgetni. Seattleből alig egy óra volt az út Forksba. Mikor a házhoz értünk észrevettem egy öreg Chevyt de nem igazán foglalkoztam vele. Mivel nem volt túl sok cuccom így elég volt egy fordulni, hogy minden holmim a szobámba kerüljön. A szoba gyerek korom óta nem sokat változott mivel még a hintaszék is ott volt amiben még anyu altatott el amikor még apuval volt. Csupán annyit változott a szoba, hogy Charlie a kiságyat egy kisebb francia ágyra cserélte. Amikor a hintaszékre tévedt a tekintetem könnyek gyűltek a szemembe. De nem akartam sírni legalábbis még nem. Mielőtt elkezdtem volna kipakolni a dolgaimat Charlie jelent meg nálam és láttam, hogy keresi a szavakat ezért türelmesen vártam. Mikor úgy tűnt, hogy nagyjából össze szedte a gondolatait beszélni kezdett.

-Bells nagyon örülök, hogy itt vagy. Sajnálom ami történt és még jobban, hogy látnod kellet. Senkinek sem szabadna ilyesmit látni és legfőképpen elkövetni de már nem tehetünk semmi. Én csak azt szeretném ha megpróbálnál túllépni. Tudom, hogy nehéz dolgot kérek és, hogy nehéz de szeretném ha boldog lennél.- mondta Charlie és igazán meglepődtem ugyanis az ő szájából ritkán hall az ember ilyen szónoklatot. De nem tettem ezt szóvá mert tudtam, hogy ez neki is nehéz csak szeretné megkönnyíteni nekem. Ezért aztán válaszoltam neki.

-Apu én is örülök, hogy itt vagyok. Ez az egész nem a te hibád. És megteszek mindent ami tőlem telik.-mondtam de a végét egyáltalán nem hittem el. Tudtam, hogy nem fogok tudni tovább lépni főleg mivel tudom, hogy még vissza fog jönni. De úgy láttam, hogy Charliet ez legalább megnyugtatja mivel halványan elmosolyodott majd ismét beszélni kezdett.

-Ennek örülök kicsim. De lenne itt még valami. Remélem nem baj de már beírattalak a helyi iskolába. Tudom,hogy talán még várnom kellet volna de nem szeretném ha lemaradnál és egyedül lennél itthon. És az a kocsi odalent a tiéd. Remélem tetszik.-mondta

-Köszönöm apu ez kedves tőled. És tényleg nem kellene lemaradnom a suliban szóval nem baj. De ha nem haragszol akkor most inkább kipakolnék.-mondtam neki de amit az előbb mondtam abból is tudtam, hogy a fele nem igaz. Mivel a kocsi tényleg tetszett de igazából nem akartam suliba menni de nem akartam megbántani aput sem. Láthatóan ez sikerült mert elmosolyodott.

-Rendben kicsim. Akkor én most megyek. Reggel találkozunk. Jó éjt.-miután és is elköszöntem tőle kiment, hogy ki tudjak pakolni. Miután ez megvolt elmentem lezuhanyozni majd az ágyamban feküdve sírni kezdtem. Sirattam a régi életemet az újat anyuékat aput mert féltem, hogy talán őt is elveszítem. Nem gondoltam arra, hogy itt új életet kezdhetnék. Nem hittem benne. Csupán annyit kívántam, hogy akkor bár én is meghaltam volna. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.

4.fejezet/2.rész

Edward szemszöge:

-Edward gyere már le ideje indulni ha nem akarunk elkésni!-mondta a mindig vidám és csacsogó húgom Alice. Néha eléggé bosszantó tud lenni de azért szeretem. Miután Alice sikeresen kirángatott a gondolatim közül fogtam magam majd elindultam lefelé. Odalent már az egész családom ott volt. Mi öten "gyerekek" a suliba készülünk ugyanis a látszatot azért mégiscsak tartanunk kell. Esme is itt volt mert ő az árvaházba készül. Mindig szeret segíteni a rászorultakon vagy olyanon aki bajban van. Carlisle pedig a kórházba készül mivel hatalmas önuralommal rendelkezik ezért képes azt csinálni amit szeret. Ekkor mire végre leértem máris megszólalt az én melák bátyám Emmett.

-Na mi az Edy csak nem egy csajon gondolkodtál?-kérdezte az ő idétlen módján mire Rosalie tarkón csapta mire hálásan mosolyogtam rá.

-Na cica ezt most mért kaptam?- kezdett el nyavalyogni mint egy 5éves, de Rosalie csak ránézett azzal a te tudott mért kaptad Emmett Cullen nézéssel mire már meg sem mukkant. Ekkor Esme mosolyogva megszólalt.

-Na de gyerekek fejezzétek be mert a végén még elkéstek.- mondta mosolyogva mire mindannyian csak rámosolyogtunk. Majd mindannyian a garázs felé indultunk Carlisle-est kivéve. Mikor ezt észrevettem visszafordultam és megszólítottam.

-Carlisle minden rendben?-kérdeztem tőle mire mintha kábulatból ébredt volna felénk fordult majd megrázta a fejét, ránk mosolygott majd elindult utánunk.

-Szívem minden rendben?-kérdezte tőle fogadott anyám mire ő csak bólintott majd ment kifelé. Ezt nem tudtuk mire vélni és Esme gondolatban még meg is kérdezte, hogy esetleg nem tudom-e, hogy mi történt mert senki nem érti mi történt de én csak a fejemet ráztam mert fogalmam sem volt róla , hogy mi történt. De Carlisle mostanában kissé furcsán viselkedik ami mindenkinek feltűnt de nem tettük szóvá mert úgy gondoltuk ha baj lenne akkor azt elmondaná nekünk. De mostanában egyre gyakrabban gondolkodik el és ezért aggódunk érte. Még egy pillanatig ott álltunk a nappaliban de aztán mi is kimentünk a garázsba. Én, Alice és Jasper a Volvommal míg Rosalie és Emmett a tűzpiros Bmw-vel indultunk suliba. Alig, hogy mi kihajtottunk jött utánunk Carlisle és Esme is. Nem telt bele sok időbe és már a suli parkolójában is voltunk. Még nem voltak itt túl sokan és akik voltak azok is még kint voltak ezért úgy döntöttünk, hogy még egy kicsit mi is kint maradunk. Beszélgetni kezdtünk amikor hirtelen egy igen gyors fekete motor tűnt fel a parkolóban ami az én Volvom mellé állt be. De ahogy észre vettem nem csak nekünk tűnt fel ez a motor hanem mindenkinek aki csak a parkolóban volt. Alig, hogy a motor megállt a gazdája már le is szállt róla aki az öltözékéből ítélve lány lehetett. Miután leszállt a motorról levette a bukósisakot . Eddig mindenki a motort tüntette ki a figyelmével de ahogy meglátták mindenki őt kezdte el nézni minket is beleértve. Aztán Emmett egyszer csak megszólalt.

-Héj Jasper jó moci mi? De látom neked nem csak a motor tetszik hanem a csaj is . De meg kell hagyni nem utolsó a csaj.- és ebben igazat kellet neki adnom. Ugyanis amikor a lány megfordult az jutott eszembe, hogy nála gyönyörűbb lányt még életemben nem láttam. Viszont Rosalie ezt a beszólását csak egy tarkón vágással jutalmazta. Majd Jasper egy perc után válaszolt.

-Igen Emmett tényleg nagyon jó motor. De a lány kicsit különös ugyanis nem érzem őt. Ha nem látnám, hogy itt van akkor nem tudnám.- mondta mire mi nem értettük ezt de a következő még inkább meglepett mindannyiunkat.

-Nem tudom észrevettétek-e de a vére sem vonz mintha nem lenne neki.-mondta amit egyikünk sem értett majd Alice is megszólalt.

-Én sem látom a jövőjét. Nem olyan mintha meghalt volna hanem mintha nem lenne.-mondta majd ekkor rájöttem, hogy én sem hallom a gondolatit amit meg is osztottam a többiekkel.

-Én sem hallom a gondolatait. Ez nagyon frusztráló.-mondtam mire mindannyian gondolkodni kezdtünk, hogy ennek mi oka lehet és annyira a gondolataink merültünk, hogy még azt sem vettük észre amikor ez az angyal oda lépett elénk egészen addig amíg meg nem szólított minket.

Prólogus

A nevem Isabella Marie Swan. 17 éves vagyok és éppen egy Seattleba tartó járaton ülők. Apámhoz tarok Forksa mert oda költözöm. Eddig az anyámmal Renével és az új férjével éltem. De ez most megváltozott mivel az anyámat és a férjét is megölték. A szemem láttára ölte meg őket egy vámpír. Igen vámpír mivel elmondta, hogy az. Először nem akartam neki hinni de aztán könnyen bebízonyitotta. Megölte az anyámat és a férjét is. Az én hibám volt mert ha hittem volna neki talán nem teszi meg de lehet, hogy még akkor is. De tudom, hogy az egész az én hibám. Miután Tom mert így hívták megölte őket azt mondta engem nem fog mert játszani akar velem és látni akarja a szenvedésemet. Ő hívta a rendőrséget mert én csak ott ültem ahova az elején még Tom leültetett és persze meg is kőtözött így még segíteni sem tudtam. Tom megígértette velem, hogy senkinek nem mondok semmit kölünben azt az apám bánja. Persze ezt nem akartam ezért még ha sokkos állapotban is de megígértem neki amit akart. Mikor a rendőrök kiértek és láttak az eléjük táruló látványt nem hittek a szemüknek mivel ilyet még ők sem láttak és elborzadtak. Engem amint megtaláltak mindent megkérdeztek én persze hazudtam. Azt mondtam, hogy mindent láttam ami igaz is volt de a tettes arcát nem mert végig maszk volt rajta, de ez nem volt igaz mivel azóta mindig az ő arcát látom magam előtt és vérvörös szemeit. A rendőrök nem kérdezgettek tovább sajnálták, hogy ilyet kellett átélnem. Telefonáltak az apámnak aki amint megtudta mi történt már repült is hozzám. Úgy döntött hozzá költözöm és nekem sem volt kifogásom ellne. Így aztán 1-2 nap alatt összecsomagoltunk és most repülünk Forks felé.

4.fejezet/1.rész

Edward szemszöge:

A nevem Edward Anthony Masen Cullen, de mindenkinek csak Edward Cullen. Jelenleg Forksban élek a családommal. Esmével aki anyám helyett anyám, Carlisle aki pedig apám helyett apám, és a 4 testvéremmel Alice-szel, Rosalival, Emmettel és Jasperrel. Ahogy úgy őket is örökbe fogadták Esmeék vagyis az embereknek mindig ezt mondjuk. De valójában mi nem emberek vagyunk hanem vámpírok. Igen léteznek vámpírok habár rólunk az embereknek nem szabad tudniuk. Ezt a szabályt a vámpírok vezetői vagy királyai ki, hogy hívja őket találták ki. A vezetőket a Volturit 3 vámpír alapította évezredekkel ezelőtt. Ők hozzák a szabályokat amit minden vámpírnak be kell tartania. Kevés szabály van mégis aki elárulja halállal lakol. A szabályok közül a legfőbb, hogy nem mondhatjuk el egy embernek, hogy mik is vagyunk, nem ölhetünk nyilvánosan és nem változtathatunk át gyerekeket mert ők teljesen fékezhetetlenek és vérszomjasak. Ezek a legfőbb szabályai a vámpíroknak de ha ezeket betartjuk akkor a Volturi békén hagy mindenkit. A Volturiról azt tartják, hogy nagyon félelmetesek és erősek mivel az egyik vezető Aró szenvedélyesen maga köré gyűjti a tehetséges vámpírokat. Úgyszólván azokat akik különleges képességekkel rendelkeznek ugyanis vannak olyan vámpírok akiknek különleges képességei vannak mint nekem és Alice-nak. Nekem a gondolat olvasás míg Alicnek a jövőbe látás. Pontosabban a döntéseink alapján látja a jövőt. Az emberek jövőjét nem olyan könnyű látni mint például az időjárást mivel az emberek gyakran változtatják a döntéseiket. A vámpírok jövőjét valamivel könnyebben látja talán azért mert ő maga is az. Viszont ha Alice nagyon koncentrál valakire akkor annak könnyebben megmondja mi fog történni vele a közeljövőben. Ezt a különleges képességet akarja megszerezni Aró de nem csak az övét hanem az enyémet is. De mivel sem nekem sem pedig Alicenek nem áll szándékunkban beállni mind a családunk mind pedig az életmódunk miatt. Mivel mint a legtöbb vámpír ők is emberekkel táplálkoznak de én és a családom megtagadtuk ezt és mi csak állatok vérével táplálkozunk. Rajtunk kívül Alaszkában a Denáli klán folytatja ezt az életformát. Jaspernek is van különleges képessége, ő képes érezni és befolyásolni emberek és vámpírok érzéseit egyaránt. De Aró őt nem tartja annyira különlegesnek ezért Jasper nem kell neki. De mivel nekünk nem áll szándékunkban beállni ezért Aró nem erőlteti mert tiszteli Carlisle-t az életmódja matt és mert a barátjának tartja őt. A Volturi másik 2 alapítója Marcus és Caius. Hármuk körül csak Arónak és Marcusnak van képessége viszont Caius sok mindent látott és sok mindent megélt már. Arónak az a képessége, hogy egyetlen érintéssel képes látni az ember vagy vámpír összes addigi gondolatát. Marcus képessége kissé hasonló mint Jasperé mégis különbözik attól. Ő érzi a mások között lévő kapcsolatot. Caiusnak pedig nagy tapasztalata van a harcok terén. Ők hárman a Volturi vezetői. A vámpírok attól függetlenül, hogy nem fedik fel magukat rengeteg pletyka, hiedelem és történet kering. De szinte mindegyik csak légből kapott mese. A vámpírok ugyanis nem alszanak koporsókban ahogy ezt a legtöbb film és könyv állítja ugyanis mi egyáltalán alszunk. Nincs hegyes szemfogunk sem és nem változunk denevérekké sem. Nem porladunk el a napon sem és nem lehet bennünket karóval megölni és nem lehet nekünk ártani kereszttel vagy akár szentelt vízzel. Mi a napon csak ragyogunk de nem porladunk el, és nem árt nekünk semmilyen fegyver sem mert sebezhetetlenek és hallhatatlanok vagyunk. Persze van mód arra, hogy megöljünk egy vámpírt. Ha széttépjük és a darabjait elégetjük máskülönben össze szedjük magunkat. Ehhez persze hatalmas erő kell vámpíré vagy a legnagyobb ellenségünkké a vérfarkasoké. Mivel a vámpírokon kívül még léteznek vérfarkasok is. Ők a Forks melletti élnek La Pushban. A farkasok a vámpírok miatt születtek meg. Mivel az emberek számára mi jelentjük a veszélyt ránk pedig a farkasok. De rájuk is veszélyesek vagyunk nem csak az emberekre.

Új történet!

Sziasztok!

Gondolom már várjátok az új fejezetett és bocs, hogy még nem hoztam de sok dolgom volt és nem tudtam felrakni! De hamarosan felrakom és kárpótlásul egy új történetet is hozok nektek!

Remélem az is tetszeni fog és nyomon követitek majd!

Puszi:Bella

3.fejezet/3.rész

-Gondolom emlékeztek arra amikor azt mondtam, hogy azért szeretnék találkozni Carlisles-szel, hogy megismerjem. -Mire ők csak bólintottak.

-Nos akkor nem mondtam el a teljes igazságot. Valóban találkozni akartam vele de nem azért, hogy megismerjem hanem azért, hogy beszélhessek vele ugyanis én már régóta ismerem őt. Még azelőtt ismertem meg őt mielőtt ti találkoztatok volna vele. Carlisle nagyon jóban volt a szüleimmel. Aztán megszülettem én. Nagyon jóban lettünk és én már második apámként tekintettem rá. Carlisle sokáig volt velünk de egy idő után rá kellett jönnünk, hogy Carlislenak jól jönne egy társ ugyanis mióta csak ismertem mindig egyedül volt. Így némi győzködés után de belement, hogy társat keressen magának vagy valakit, hogy ne legyen egyedül. De azt sosem hittem volna, hogy ekkora családja lesz habár örülök neki.-Mondtam Carlislenak majd rámosolyogtam aki visszamosolygott rám. Majd ő szólalt meg.

-Bella én is lányomként tekintettem rád és ez még most is így van. És így utólag megköszönném, hogy meg győztél arról, hogy keressek társat magamnak mert akkor sosem találkoztam volna Esmével és a gyerekekkel. Ezért örökké hálás leszek neked.-Mondta kedvesen majd megölelt amit én is szívesen viszonoztam. Majd amikor elengedtük egymást fölálltam és odamentem Esméhez. Mikor odaértem lehajoltam hozzá és megöleltem. Mindenki elképedve nézett minket kivéve Carlisle aki viszont boldogan mosolyogva. Esmét kicsit meglepte ez a reakcióm de azért ő is visszaölelt. Majd miután elengedtük egymást beszélni keztem hozzá.

-Esme nagyon köszönöm, hogy boldoggá teszed Carliest és tudom, hogy mindketten teljes szívetekből szeretitek egymást és, hogy bármit megtennétek a másikért. De én azért vagyok a leghálásabb, hogy itt vagy neki te és a többiek is és ezt nagyon köszönöm neked. Ha bármivel meghálálhatnám csak szólj!-Mondtam neki hálásan ugyanis tényleg az voltam. Erre Esme csak elmosolyodott és bólintott. Én ezek után visszaültem a a helyemre. Néhány percig csendben voltunk majd Carlisle szólalt meg először.

-Bella nagyon örülök, hogy látlak de szeretném tudni, hogy van- e oka a látogatásodnak. Ugyanis nem mintha nem örülnék neki, hogy itt vagy de a királyi család egyik tagja sem megy el nagyon sehová főleg nem kíséret nélkül.-Mondta őszintén. Hát igen Carlisle mindig is rátapintott a lényegre és ez úgy tűnik máig sem változott.

-Igen Carlisle tényleg van oka annak, hogy most itt vagyok és ígérem el is fogom mondani de azt hiszem előtte tartozunk némi magyarázattal a családodnak.-Mondtam mire ő csak bólintott.

-Nos mint mondtam a nevem Isabella Marie Swan. De mikor azt mondtam, hogy 17 éves vagyok az nem volt teljesen igaz. Valójában már sokkal idősebb vagyok nálatok Carliest kivéve.-Itt az említettre néztem aki elmosolyodott. Aztán a többiekre néztem akik hitetlen és egyben értetlen arcot vágtak mire én csak elmosolyodtam és folytattam tovább.

-Igen pontosan tudom, hogy vámpírok vagytok ahogy azt is, hogy nem ti vagytok az egyetlenek.-Mire ők eléggé elképedtek de folytattam.

-Ami azt illeti már az első perctől kezdve tudtam, hogy mik vagytok. És hát először gyűlöltelek titeket de valahogy tudtam, hogy ti jók vagytok és láttam a szemeteken is, hogy ti csak állatokkal táplálkoztok ennek köszönhetően hamar megkedveltelek titeket. Aztán amikor rájöttem, hogy Carlisle az aki nevel titeket tudtam, hogy most már biztos nem lehettek rosszak és, hogy ti mások vagytok mint a többi vámpír. De attól még kénytelen voltam hazudni nektek mert nem mondhattam el az igazat. De ez most megváltozott. Olyat mondok el amit még a vámpírok között sem sokan tudnak. De ha elmondom meg kell ígérnetek, hogy soha senkinek nem mondjátok el. Mert erről senkinek nem szabad tudnia. És ha már elmondtam akkor majd ti is megértitek mért nem mondhatjátok el senkinek sem. - Itt várakozóan rájuk néztem, hogy mit válaszolnak rá. Carlisle persze elsőként bólintott habár ő tudja a történet elejét de így biztosan nem mond senkinek semmit. Aztán a többiekre néztem. Először Esmére aki persze egyből bólintott is aztán utána tovább néztem. Először Alicet láttam meg aki persze szinte egyből majd utána Jasperre néztem aki szintén bólintott. Utánuk Emmetre néztem néztem aki szintén bólintott és mint a többiek ő is nagy érdeklődéssel várja már, hogy mit fogok mondani. Utána átnéztem Rosalira aki láttam rajta, hogy egy kicsit elgondolkodott de aztán ő is bólintott. Végül róla átnéztem Edwardra aki csak nézett engem végül ő is bólintott jelezve ezzel, hogy kezdhetem.